Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szegeden lövik a galambokat

2007.03.01
 
Szegeden lövik a galambokat
[2007. márc. 28. 7:4]
 

 

 

Az elejtést irányító és végző adatai, a „lövészet" helye és ideje mellett szükséges a helyi önkormányzat, a helyi vadásztársaság egyetértő állásfoglalása is. Ezek mind rendelkezésre álltak, így az engedélyt megadták a belvárosi galambirtásra.

Galambgumi - nagyvárosi probléma

A városok betondzsungelében a kutyapiszok mellett az ember jelentős problémája a galambok pottyantott ürüléke. A civilizált városi lakos számára a galambok felesleges (haszontalan, értéktelen) élőlényeknek tűnhetnek, hiszen közvetlen hasznot nem hoznak. Egyesek szerint a galamb maga a repülő patkány, nemcsak félni de védeni is kellene magunkat tőlük. Az azonban, hogy az elszaporodott galambok kilövésén fáradozik Szeged, az nem európai, hanem egyenesen balkáni krízisoldás…

A házigalambot Közép - Ázsiában a szírti galambból és a koronás galambból kezdték háziasítani időszámításunk előtt 5000 évvel ezelőtt. A folyamatban szerepet játszott, hogy a pusztai ember szent és áldozati állatnak tartotta a galambot. A nevelt egyedek később váltak haszonállattá, azaz húsgalambként és postagalambnak is használták szárnyas barátainkat. A nyolcvanas években kedvelt eledele volt a lakosságnak a galambhúsleves vagy a galambpaprikás. Mára a városok területén élő galambok nagy része koordinálatlanul él, szaporodik, és okoz valós vagy vélt károkat.

A parkok területein az állatbarátok kedvelt időtöltése, hogy kenyérmorzsát szórnak a csipegető állatoknak. Legtöbben viszont csak akkor kerülünk kontaktusba a szárnyasokkal, amikor a járdán kerülgetjük az ürülékkupacokat vagy ablaktakarításba kezdünk. A városi galamb megtanult az emberrel együtt élni. A területen természetes ellensége a csókán és a macskán kívül nemigen akad. Alkalmazkodott a zajos - koszos városhoz. Ellenáll a szmognak, nem zavarja a zaj, a koszos tócsák vizét issza, eléldegél a házak tetőtéri repedéseiben is. A legellenállóbb példányok jó eséllyel örökítik meg génjeiket a túléléshez.

Ürülékükkel bepiszkolják az épületek homlokzatait, a szobrokat, a gépkocsikat, de betegségeket is terjeszthetnek. Orrjáratukban, tüdejükben vérszívó atkák élősködnek, egyes példányaik pedig az influenzára hasonlító papagájkórral fertőzhetik meg az embereket. Az ablakok párkányain hátrahagyott ürülékük és tollaik allergiát válthatnak ki. A házak padlásain elpusztult egyedek is gondot okozhatnak. Egyes városokban már annyira elszaporodtak, hogy ablakot sem lehet nyitni tőlük, nem lehet szellőztetni.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület egy nem reprezentatív lakossági megkérdezéséből kiderül, hogy sok embert kifejezetten zavar a városokban élő szárnyasok megléte és legszívesebben megszabadulna tőlük. Az emberek többsége azonban teljesen érdektelen vagy együtt tud élni a galambok okozta állapottal. Információink szerint falusi környezetben egyébként kedvelt "sport", hogy a zavaró tényezőként jelentkező galambokat a házak tetejéről egyszerűen légpuskával lelövik.

Az érvek - ellenérvek ismeretében nem mondhatjuk, hogy a galambot el kellene tüntetni a városokból, hiszen az ember nem uralhatja teljes mértékben az épített környezeti életteret. Fontos azonban, hogy kialakítsunk egy közegészségügyi értelemben elfogadható normát. A minőségibb szabályozására (a galambokkal való egészséges együttélés kialakítására) az ember lépéseket tehet. Megoldást jelenthet, hogy ha nem etetjük a galambokat rendszeresen (vagy megszüntetjük a táplálékforrást), elszoknak házaink - ablakaink térségéből. Az épületek homlokzatai, az ablakok peremei hálós vagy elektromos módszerekkel védhetőek a galambok (és piszkuk) keletkezése ellen. Ne gyilkoljunk a galambokat, hanem előzzük meg azok elszaporodását!